2013. december 12., csütörtök

Figyelmeztetés a médiumoknak!


Az utóbbi időben Anna figyelmes lett az interneten megjelenő olyan hamis hirekre, melyet a sötét oldal a ti megtévesztésetekre eszelt ki.
Azok az „arkangyalok”, melyek újabb és újabb hirekkel látnak el benneteket, nem a Fény lényei. Az igazságot - mivel természetesen ismerik - keverik a hazugságokkal össze, hogy megzavarják tisztánlátásotokat. Marcus, SandalPhon, KayaMiel arkangyalok a sötét oldal követei. Bár a forrásban Rafael és Ariel arkangyal energiáit új teremtett lényeknek adtam át, hogy benneteket továbbra is segithessenek, de a megtévesztésetek elkerülése végett, nem teremthetnek közvetlen szóbeli kapcsolatot veletek, nem küldhetnek üzeneteket, mert megtiltottam. Ha segitséget kértek tőlük, természetesen rendelkezésetekre állnak. Szeretetteljes gyógyitó energiáit elküldi nektek Rafael arkangyal, és az új Ariel arkangyal is az állatok gyógyitására.
Ha megfigyelitek az interneten megjelenő „új arkangyalok” alakjait, látszik rajtuk, nélkülözik azt a fényt, melyet az igaziak természetes módon birtokolnak. Nemcsak fénytelenek és alakjuk gyakran sötét, de némelyek elrejtik előletek a szemüket is.
A Forrásban van még más fontos változás, amelyről tájékoztatlak benneteket. Mária, Jézus édesanyja, akit földi emberként emeltünk a Forrásba, már nem tartózkodik ott.

Előző irásainkban beszéltünk nektek arról, hogy alakváltó képességét felhasználva Sanat Lucifer érdekei szerint különböző alakokba kivetitve magát, próbált benneteket és Annát is megtéveszteni. Tehát megismétlem, az Atya Isten, Mihály arkangyal és maga Jézus alakja is valójában Sanat Lucifert rejtette el.
„Teremtő Atya” nincs most a Mindenségben, mert a Teremtő nem más, mint Istenanya. Mutassatok nekem fel egyetlen férfit, aki gyermeket tud szülni a Földön, vagyis új életet teremteni, miközben erre még a legostobább nő is képes. A férfi oldal csak részvételt, feladatot kapott a teremtő aktusban, de nem azért, hogy ezzel visszaéljen.
Amikor az emberek a legnagyobb tisztelet tárgyává tették Shai Babát, mert golyót - azaz anyagot - teremtett a testéből, nevethetnékem támadt. Azon is elgondolkodhattok, mint Isten követe, miért élt utolsó idejében betegen?
Amikor Anna visszatér a Forrásba, új társat választhat, vagy teremthet magának - hogy kiegyensúlyozzuk a nőies és férfias energiákat -, mert Sanat Lucifer méltatlan lett a hatalomra.

A Földön, amikor Lucifer fáraóként, vagy történelmi személyek alakjában, mint Néró és más római császárok, Dzsingisz kán, II. Szulejmán szultán, Napóleon, Hitler, Sztálin megjelent, nem tudhattátok, hogy maga a Sátán él közöttetek emberi alakokban.
De megjelent közöttetek, mint St. Germain, vagy üzeneteket küldött nektek médiumok által, mint Ashtar parancsnok.
Többször elmondtuk nektek, Sanat Lucifer nem kispályás játékos, ezért legyetek résen, hogy hir éhségeteket kihasználva a sötét oldal meg ne tévesszen benneteket.
Amiért most különösen fontosnak tartottam, hogy megszólaljak az az, újabban a nevemben, mint a Nagy Anya, Mennyei Anya kaptok félrevezető információkat tőlük.

Miről ismerhetők fel ezek?
A kettősségről. Sanat Lucifer rendkivül okos isteni lény volt, aki tőlem óriási hatalmat kapott, és aki mindig több vasat tartott a kezében. Miközben jóságot hirdetett különböző lények alakjában, a háttérben az ellenkezőjét tette. Felismerhető volt mértéktelen és gátlástalan szexuális igényeiről, kielégithetetlen hatalom vágyáról, arról, hogy mindenkor megpróbálta nőies énjét hamisságokkal maga alá gyűrni. Ezért szüntette meg Istenanya tiszteletét minden vallásban - a többi isteni lényét is -, és vezette be az „Egyetlen Isten” imádatát.

Most sötét energiái, leszületésetek előtt kapott negativ programok az okai annak az erőszak hullámnak, gátlástalanságnak, erkölcstelenségnek, amely némely ember, emberek viselkedésében a ti életeteket is befolyásolják, meghatározzák. Hátráltatják fénybe emelkedéseteket, borzasztanak vagy kedvetlenitenek el benneteket. Nem véletlen a politikai vezetők és a mögöttük állók magatartásában az önzés, minden gátlás hiánya, felsőbbrendűségi tudat, perverziók, mint a pedofilia, hiszen őt szolgálják.

Lucifer legfőképpen arról ismerhető fel, hogy megszállottan, betegesen ragaszkodott a hatalomhoz és bármi áron. Amelyhez sötét földi követei most is görcsösen ragaszkodnak még. Ne csodálkozzatok rajta, hiszen kegyeltjeinek a legnagyobb jólétet biztositotta mindenkor. A Földön megjelenő sötét csoportok mögött minden időben ő állt.

Beszéltünk nektek korábban Jézusról, aki az én követem volt a Földön. Legtisztább energiáimat kapta, de Lucifer adta férfias formáját. Még mindig imádat tárgya a Földön. Amikor visszatért tőletek, energiái hozzám és Luciferhez tértek vissza. Aki tehát hozzá akar hasonlatossá válni, mint a keresztény papok többsége és nem él társas kapcsolatban, bizony könnyen Sanat Lucifer uszályába kerülhet, torzulhat el a személyisége, megjelenhet viselkedésében bármilyen abberáció. Aki ma, ebben a történelmi időben az Atyához imádkozik - teljesen ártatlanul -, Sanat Lucifernek küldi szeretet energiáit és vár tőle segitséget. A figyelem energia, ezért ne a sötét oldalhoz küldjétek, mert akkor azt erősititek fel. Ez az oka annak, hogy újra az Atya imádatát próbálják nyomatni nektek.
Jézus visszatérését ne várjátok, mert az ő földi küldetése véget ért, szerepe nem ismétlődhet meg. A Földre királyként sem fog visszatérni többé. Eszméi azonban - a szeretet közöttetek bár most is aktuális - a feltétel nélküli szeretet ideje lejárt. Mert aki ad, annak kapnia is kell. A feltétel nélküli szeretet által váltatok kiszolgáltatottá azoknak, akik visszaélve szelidségetekkel, jóságotokkal, hiszékenységetekkel, a rabszolgaság igájába hajtottak és tartottak benneteket évezredeken keresztül.

A helyzet nem egyszerű, de tiszta szivvel könnyen megérthetitek azokat a hiteles információkat, melyeket a felvilágositásotokra küldök Anna által és csak általa!
Nincsenek tehát új nevű arkangyalok, pozitiv megerősitést imáitokban most csak a női oldaltól, azaz Istenanyától kaphattok.
A Galaktikus Föderáció mindent megtesz értetek, de a sötétek, mint fába szorult férgek viselkednek még mindig. Alcyone - a Plejádok központi napja - küld még fontos, hiteles hireket helyzetetek jelenlegi állásáról - követei által. Megtalálhatjátok „Alcyon Plejádok” cimmel kilenc részes filmben. Ugyancsak hitelesek a sziriusziak üzenetei.
Nemcsak az új hirek fontosak nektek, de sokkal fontosabb azok hitelessége. Kételkedjetek és szűrjétek meg, hogy ne tévedjetek, ne legyetek átverhetők. A legfontosabb az, mi van a szivetekben egymás iránt. Tartsátok magatokat érzelmi egyensúlyban. A meditáció, pozitiv gondolatok segitenek ebben.
Legyetek áldottak. A Fény nem pusztitható el, csak az árnyék szüntethető meg Világaimból, mert ennek jött el az ideje, most. Mert, ha a Fény megsemmisülne, nem lenne többé Teremtő és Teremtés sem.

2013. 12. 10.