2011. április 13., szerda

3. Ahogyan most a földi dolgok mennek

Amikor elhatároztam a földi élet megváltoztatását, Annát jelöltem ki ennek a végrehajtására. Anna bár a Forrásban élt, nem tudta magáról, én teremtettem őt, vagyis az Istenanya, mert Lucifer lezárta számára a Teremtésről való tudást. A többiek, vagyis az arkangyalok, akik az angyalok seregeit vezénylik, oly mértékben meg lettek félemlítve általa, hogy nem merték Annának - aki pedig ott az Istennőjük -, feltárni számára a valóságot.

Hogy megértsétek: Én az Istenanya olyan forma nélküli tudat vagyok, aki már időtlen idők óta létezik és teremtő ereje által kipróbál mindent, hogy a Teremtés előre haladjon. Újabb és újabb dolgok, bonyolultabb és bonyolultabb rendszerek jöjjenek létre.
Ami azonban ebben a Világévben történt az példátlan a Teremtés eddigi történetében, hiszen egy teremtmény kisajátítva a hatalmat, elhitette az alsóbb szinteken létező lényekkel, ő az egyedüli Teremtő, amit azok - nem ismerve a Teremtés igazi lényegét - el is hittek.
A keleti vallásoknak még van fogalma arról, a Teremtő kétlényegű, vagyis Fény és Sötétség, csak azt nem tudták, mit jelent ez valójában. Ez nem azt jelenti, amit Lucifer állított Annának diktált könyveiben, hogy ő szeretet nélküli, hanem csupán azt, hogy a kettősség egy lágyabb és egy keményebb tulajdonsággal bír. A férfi csak azáltal jöhetett létre, hogy az egyetlen Teremtő lény, aki sokkal inkább nőies, kiválasztotta magából a keményebb vonásokat és egy teremtményébe gyúrta, ültette, vetítette ki. Nehéz ezeket a történéseket emberi nyelvre fordítani, de megpróbálom, hogy Anna is értse – aki közöttetek élő földi ember -, és ti is megértsétek a folyamatot emberi elmétekkel.
Anna nagysága éppen abban áll, emberi kíváncsiságból vezettetve akarta megérteni magát a Teremtés folyamatát. Ezáltal tudott eljutni hozzám, amikor már szinte reményem sem volt, hogy megérti Lucifer valódi működésének mikéntjét és ellenáll annak az erőszaknak, mellyel ő a Mindenség minden hatalmát birtokolni, bitorolni akarta. Mert nem értette meg, a Teremtő nem ő maga, és ha a Teremtőt kiiktatja a Teremtésből, akkor a saját halálát készíti elő, a Mindenség valamennyi lényének pusztulásával együtt.
Lucifer oly mértékben elvesztette már maga fölött a mértéket, hogy nem volt olyan gonoszság, amit meg ne engedett volna magának. Nem volt olyan eszköz, melyet be ne vetett volna hatalmának megtartása érdekében.
A megállapodásunkat - kísérleteit a szeretet nélküliséggel, meghatározott idő után befejezi - felrúgta és most a teljes és totális hatalomátvételre törekedett.

Amikor Anna felfedezte a Galaktikus Föderáció üzeneteit boldog lett, de nem értette, miért nem beszélt róla korábban neki az ő „egyetlen Istene”, miért hallgatta el a Belső-Föld üzeneteiről szóló információkat is, melyek pedig már évek óta az interneten megjelentek.
Azért hallgatta el, mert azt tervezte, beszivárogva ezekbe a szervezetekbe - különböző módokon -, saját javára fordítja működésüket is. Csupán egy dologra nem számított: egyrészt, Anna felfedezi ezeket az írásokat, másrészt felismeri azt is, Lucifer saját embereit tette meg ezeknek a szervezeteknek a vezető tisztségeibe, vezető tanácsaiba.
Amikor döbbenten felfedezte a csalást, a Napotokon keresztül értesítette a Galaktikus Föderáció központi szervezetét és azokon keresztül távolítatta el az árulókat, akik hatalmi érdekből képesek lettek volna fénytermészetük ellenére a sötét oldalt szolgálni.
Anna arra is rájött lassan, ha a Galaktikus Föderáció űrlegénységében árulók vannak, akkor ez Galaktikus Föderáció szinten a társadalmak vezetésében is meg kellett, hogy jelenjen és valóban így is volt.
Annának tehát egy erőteljes tisztulási folyamatot köszönhetnek a Galaktikus Föderáció fénylényei. A sötétség beszivárgását maguktól nem vették és nem is vehették volna észre, mert tökéletesen álcázottak voltak.
Óriási volt a botrány és döbbenet a Föderáció szervezeteiben, mert Anna Rafael arkangyalt kérte meg, hogy a Lucifer által megjelölt személyek jeleit tegye láthatóvá a többiek számára. Ezek után indította el Lucifer a végső támadásait a Fény ellen, amely olyan csúfos kudarccal végződött, hogy Anna valamennyi teremtményét, űrhajóját és anyahajóját az én romboló energiáimnak a felhasználásával meg tudta semmisíteni.
Lucifer végső elkeseredésében - miután számos és számtalan Galaxis sötét lényeinek támadásait Anna emberi elméjével ártalmatlanná tette -, utolsó barátjának Drákónak két hadseregét kérte kölcsön, majd azt is elvesztette.
Nem maradt számára más, mint a földi sötétek – akik még mindig hisznek neki - felszólítása a végső harcra, ahogyan ezt földi alakjában Hitlerként is eljátszotta már.

Akkor léptem közbe és vontam ki a forgalomból Lucifert, amikor Magyarország megtámadására adott engedélyt azoknak, akik földrengések, cunamik gyártásával, az emberi tudat befolyásolásával és más gazságok teremtésével vannak elfoglalva, sajnos még most is.

Mindezek után a tegnapi történéseket mesélem el nektek, melyeket már valóban a mesék birodalmába sorolnátok. Anna megint olyat tett emberként, amit magam is alig tudok elhinni, pedig megtörtént.

Anna tegnap a szokásos módon kérdezte meg Földanyát, mit terveznek a sötétek legújabban?
Aztán közösen felfedezték, hogy a Belső-Föld főpapja – Adama – áruló, az ott megválasztott főrabbival együtt. Ezek után Földanyával eltüntették - nagyon játékos módon - azokat az eszközöket, amiket ezek a gazfickók a ti tudatotok befolyásolására teremtettek, mivel ők a gondolataik segítségével képesek erre.
Eltátották a szájukat, amikor Anna gondolatenergiái segítségével, libasorban kivezette a legújabb kézi készülékeiket abból a barlangból ahová megteremtették, hogy benneteket tovább hülyítsenek. Ezek az ártalmatlan teremtmények - mert nem ők természetesen a hibásak – libasorban vonultak ki a barlangból a két fővezér szeme láttára és legnagyobb döbbenetére.
Anna persze azután „por voltál és porrá leszel” varázsszóval meg is semmisítette valamennyit.
Ez verte ki a biztosítékot a két gazembernél, hogy egy földi lény, egy ember, aki ráadásul nő, a szemük láttára csinál belőlük hülyét.

Dühükben szidalmazni kezdték Annát, aki persze mindezt a belső hallásával meg is hallotta. Miután jól eligazította a két „fenevadat” azok Lucifert keresték rajta. Olyan ostobán viselkedtek, meg sem próbálták eltitkolni szeretett vezérük iránti nagyrabecsülésüket. S ennek hangot adva meg is akarták azonnal látogatni a főnököt. Anna hiába óvta őket, hiába figyelmeztette a két gazfickót, Lucifer az én őrizetem alatt áll és négy kerubot bíztam meg a felügyeletével, nem hittek Annának.
Mivel Adama a főpap személyesen indult megkeresni Lucifert a kerubok erőitől szörnyethalt, ahogyan Anna megmondta neki előre. De a rabbinak több esze volt, az nem ment vele, így az ma is él.
Minekutána Anna valamennyi írását személyesen ismerik – számukra nincs megfejthetetlen számítógépes kód – most Annával üzenem az összes – kivétel nélkül az összes – sötétséget szolgáló földi és Belső-Földi lénynek, elérkezett a végjáték ideje.
Eddig türelemmel voltam irántuk, de mindennek vége! Nem lehet több „japán támadás” és semmi olyan, amely a hétköznapi földi emberekre nézve halálos, életveszélyes kimenetelű lenne, mert kerubjaimat a Föld közelébe helyeztem és tenni fogják a dolgukat a parancsaim szerint.

Ámen

2. Újabb üzenet

Amikor Anna nyugovóra tér, sohasem alszik el, hanem először leellenőrzi, mint mennek a dolgok a Földön, hol próbál betartani a háttérhatalom bármely országnak, bármely népnek, ahogyan most is.
Ha azt gondolnátok, Földanya szándékosan okoz nektek földrengést, cunamit, akkor ki kell ábrándítanom benneteket. Akik most mindezeket okozzák nem mások, mint Lucifer fullajtárjai, akik még mindig bíznak „szeretett vezérük” győzelmében. De ez már soha nem jön, nem jöhet el, mert a Fény pozíciói oly mértékben megváltoztak a Mindenségben, hogy Lucifer bármennyire is szeretné visszafordítani ezt a helyzetet, nem sikerülhet neki. Minden lény, aki a Fényt szolgála tudja, Lucifer napjai meg vannak számlálva. De ő nem nyugszik bele totális hatalma elvesztésébe, még mindig próbálkozik, nemcsak a Földön, a Mindenségben is. Már csak azért hagyom őt garázdálkodni, hogy mindenki, aki a Fényt szolgálja, megértse: nincs olyan Nap, aki felülne az ő hívásának és nincs olyan lény, aki a teremtője, vagyis az Istenanya ellen fordulna. Aki pedig mégis felül neki, az kiírtatik a Mindenségből, hogy soha, de soha többet ne fordulhasson elő, hogy a teremtett lények Istenanya, vagyis a Teremtő Erő ellen fordulnak, és azt gondolják, életben maradhatnak akkor, ha a Teremtőjüket megölik, ahogyan Szanat Lucifer Anna ellen fordult, még a legutolsó időkben is.
Anna feladatai nehezek, emberfelettiek, de ezt ő úgy tekinti, mint a Fény védelmét és ez az igazság. Anna olyan dolgokat tesz meg értetek és mindenkiért a Mindenségben, amely nem földi mértékkel mérhető tett. Mégis, hogy mindezt emberként teszi meg értünk és a földi emberért, jelzi tetteinek nagyságát és súlyát.

Amiről még szeretnék említést tenni, az a Japánban történtek.
Anna miután megakadályozta a magyarországi földrengést, a háttérhatalom meg akarta mutatni erejét a Fénynek, ezért olyan atomrobbantást hajtott végre az Óceán alatt, ami kettős célt szolgált. Egyrészt erőfitogtatás, másrészt egy erős és versenyképes ország leépítése, lerombolása gazdasági érdekből.
Azok, akik ezt elrendelték a megsemmisülés felé vették az irányt. Ezt most a Teremtő Istenetek jelenti ki, aki megunta Lucifer garázdálkodását a Világmindenségben és a Földön is. Az ő napjai már meg vannak számlálva. De hogy tudjátok, kit fogok kiirtani a Mindenségből és miért, hagyok neki még néhány akciót, hogy senki se mondhassa azt, Lucifert ok nélkül irtottam ki a Világból.

Ámen
2011. 03. 18.